Kvízjáték az útvonalról

Kvízjáték az útvonalról

Kedves táborvezetők!

 

Az idei évtől egy útvonalspecifikus kvízjátékkal szeretnénk Nektek kedveskedni, melyet opcionális programként az utolsó nap végén javaslunk lebonyolítani. A játék során a résztvevő diákoknak olyan kérdésekre kell majd válaszokat adniuk, melyek az adott tájegységgel és a tábor során megtekintett programelemekkel, látványosságokkal kapcsolatos. Érdemes tehát felhívni a gyerekek figyelmét a túra elején, hogy jól jegyezzék meg az első hat napon tapasztaltakat, mert később még hasznukat vehetik.

A kvízjátékot a Kahoot! felületen tudjátok játszani, melyhez szükségetek lesz okoseszközökre, internet kapcsolatra és némi vidámságra. Ha vannak olyan gyerekek, akiknek nincsen telefonjuk, tabletjük vagy mobilnetük, úgy őket érdemes a játék kezdetén párokba vagy kisebb csoportokba rendezni.

A kvízjáték alapvetően okoseszközön játszva nyújt igazi élményt, ám amennyiben nem szeretnétek kütyüket használni, a kérdéseket akkor is bátran használhatjátok! A játékot érdemes a tábor végén játszani, ugyanis a kérdések megválaszolásánál segítenek a táborban megéltek!

A játékhoz kapcsolódó technikai segédletet és a belépéshez szükséges adatokat a 06. 26-án küldött emailünkben éritek el!

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Pályázati lehetőség a Vándortáborozóknak!

Pályázati lehetőség a Vándortáborozóknak!

Vándorolj, fotózz, videózz, írj – és nyerj értékes ajándékokat!
Ne feledkezzetek meg a Vándortábor Program idei fotó- és novellaíró pályázatairól!
Bátorítsátok a táborozókat, hogy megörökítsék élményeiket – akár képekben, akár történetekben!
Részletekért kattintsatok:

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Fontos határidők az augusztusi táborvezetőknek!

Fontos határidők az augusztusi táborvezetőknek!

Fontos határidők közelegnek az augusztusban induló táborok táborvezetői számára!

A táborvezetői szerződéses adatok kitöltési határideje az augusztusi táborok esetén július 10. Kérünk titeket, hogy az adatok megadása során figyeljetek az adatok pontos kitöltésére, lehetőleg kerüljétek el az automatikus kitöltést, hogy az abból adódó hibák miatt ne legyen szükség az adatok javítására!

Az idei évtől erkölcsi bizonyítványt kell kérnünk azoktól a táborvezetőktől, akik nincsenek szerződéses viszonyban azzal az oktatási intézménnyel, ahonnan a diákok érkeznek (vagy nem oktatási intézmény keretein belül szerveződik a csoport).

Kérünk titeket, hogy a megérkezett erkölcsi bizonyítványt a bringasvandor@maketusz.hu e-mail címre küldjétek el lefotózva vagy bescannelve július 5-ig a VT-azonosító megjelölésével!

Az erkölcsi bizonyítvány igénylésével kapcsolatban készítettünk egy segédanyagot, amely részletesen leírja a folyamatot, megkönnyítve ezzel a dolgotokat. A segédanyag ide kattintva letölthető.

Köszönjük együttműködéseteket!

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Utazás a táborba

Utazás a táborba

Használd országbérletedet a BringásVándor táborba való utazás során is!

Az előző évek utazási kedvezményei helyett idén az ország- vagy vármegyebérlet használatát javasoljuk.
 
Az országbérlet diákoknak csak 1890 Ft/hó, és az egész országban utazhatnak vele vonaton, buszon, valamint számos más közösségi közlekedési eszközön is, így egyszerre olcsó és fenntartható módon juthatnak el a BringásVándor táborba!
 

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Fontos nyilatkozatok a táborra

Fontos nyilatkozatok a táborra

Fontos! Töltsétek ki a táborozáshoz szükséges nyilatkozatokat!

A táborozáshoz szükséges nyilatkozatokat elérhetitek a Dokumentumok / GYIK menüpont alatt, a Nyilatkozatok fülön. Kérjük, minden érintett időben töltse ki a szükséges dokumentumokat, és hozza magával a táborba.
Kötelező nyilatkozatok minden résztvevő számára:
  • Egészségügyi nyilatkozat:
    Minden táborozónak kötelező. Kiskorú résztvevő esetén szülő vagy gondviselő tölti ki, és a kitöltés és aláírás ideje nem lehet korábbi, mint a tábor indulási napja előtti 4. nap. A nyilatkozatot el kell hozni a táborba.

  • Adatkezelési nyilatkozat:
    Az adatvédelmi tájékoztató elolvasása után, minden táborozónak alá kell írnia az adatvédelmi nyilatkozatot. Kiskorúak esetében a szülő vagy gondviselő tölti ki, de a felnőtt táborozóknak is kötelező nyilatkozniuk.

Külföldre átnyúló útvonalak esetén:

  • A Székelyföld, az Őrség és a Cserehát útvonalakon a kiskorúak számára külön szülői hozzájáruló nyilatkozat szükséges, amely engedélyezi, hogy a pedagógusok külföldre vihessék a gyermeket.

Hátrányos helyzetű résztvevők számára:

  • A kedvezmény igénybevételéhez külön Google űrlap kitöltése szükséges, amely szintén megtalálható a Nyilatkozatok között.

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Biztosítás a tábor idejére

Biztosítás a tábor idejére

Idén is gondoskodunk rólatok: a BringásVándor tábor minden résztvevője automatikusan csoportos baleset- és felelősségbiztosítással rendelkezik a tábor teljes időtartamára.

Biztosítási partnerünk ezúttal a Colonnade Insurance S.A., akikkel egy átfogó alapbiztosítást kötöttünk. A biztosítás elsősorban azokban a komolyabb helyzetekben nyújt védelmet, amikor valóban nagy baj történik, és anyagi segítségre van szükség.

Fontos: ez egy alapcsomag, amely csak korlátozott védelmet nyújt. Ha szeretnéd még nagyobb biztonságban érezni magad, érdemes saját, kiegészítő biztosítást is kötni – különösen, ha értékes felszereléssel érkezel vagy egyéni egészségügyi igényeid vannak.

Tegyük meg együtt a szükséges óvintézkedéseket, hogy gondtalanul bringázhassatok, kalandozhassatok, és felejthetetlen élményeket gyűjtsetek!

A részletek az általunk kötött biztosítás tartalmáról ide kattintva érhetők el!

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!