Bicikli túrázni önmagában is a világ legjobb dolga – Dominus Ákos

Bicikli túrázni önmagában is a világ legjobb dolga – Dominus Ákos

Hollókő, Ipolytarnóci Őspark, Bánki-tó, Palóc Grand Canyon… A Cserhát–Börzsöny–Dunakanyar vándortábor látnivalókban és izgalmas programokban gazdag élményéről mesélt Dominus Ákos, útvonalfelelős.

Mi a kapcsolatod a Cserhát-Börzsöny területtel? Hogyan lettél te az útvonal felelőse?

A Bánkitó fesztivál technikai vezetőjeként jó kapcsolataim alakultak ki a környéken. Emellett, mint minden budapesti biciklistához, hozzám is nagyon közel áll a Börzsöny-Dunakanyar térség, hiszen évek óta sokat járok erre.

Mik a jellemzői a Cserhát útvonalnak?

Látnivalókban nagyon gazdag útvonalról beszélünk. Többek között azért is mert az UNESCO világörökség helyszínein fogunk kirándulni. Ilyen a harmadik napon meglátogatott Hollókő majd két UNESCO várományos helyszínt is útba ejtünk és felfedezünk. Ezek nem mások lesznek, mint Esztergom belvárosa és az Ipolytarnóci Őspark, ami nekem személyes kedvencem ezen a túrán. A terep nagyon változatos, hiszen olyan vízpartok mellett is elhaladunk, mint a Dunakanyar, a Bánki-tó, de a Cserháti dombságot is érinteni fogjuk. Maga az útvonal középnehézként van definiálva, ami azt jelenti, hogy tartogat kihívást magában, de igazából mindenki számára teljesíthető. Éppen ezért tartozik ebből a szempontból is a legjobb útvonalak egyike közé.

Miért gondolod, hogy a Cserhát bringás vándortábor, az életed legjobb hete?

Bicikli túrázni önmagában is a világ legjobb dologa, mert egy egész héten keresztül más logikára épül fel az élet. Emellett tudományosan is bizonyított tény, hogy a biciklizés endorfint szabadít fel. Egy egész héten keresztül élni ezzel a rengeteg felszabaduló energiával; ez fogja életed legjobb hetévé tenni a Vándortábort. Aki pedig most először fog eljönni a biciklis táborba, annak már csak az új élmény miatt is ez lehet élete egyik legszebb hete.

Mióta vannak ezen az útvonalon Bringás Vándortáborok? Hány turnus ment le azóta?

2018-ban szerveztük először a Cserhát-Börzsöny szakaszon Bringás Vándortábort. Átlagosan évi 20 turnust hirdetünk meg, vagyis nagyjából 60-70 turnus mehetett le összesen.

Változott valamiben ez az útvonal az utóbbi időkben?

Törekszünk arra, hogy minden évben egyre jobb legyen a tábor színvonala, ezért kisebb változások mindig vannak. Az idei évben például pár óra erejéig Szlovákiát is érintjük majd, ha a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi. Ezen kívül pár szálláshely is változott az évek során.

Melyik a kedvenc részed ezen az útvonalon?

Közvetlen Hollókő előtt van egy gyönyörű kerékpárút, ami az autóktól teljesen szeparáltan halad. Egy kis emelkedő után kell betekerni a 200 éves hollókői skanzenfaluba. Ez olyan érzést kelt az emberben mintha egy időgépbe került volna be hirtelen. Ráadásul az egész napos tekerés után, valóban kiérdemli a csoport ezt a felejthetetlen élményt.

Mennyire nehéz a terep?

Attól függ, hogy mennyire felkészült a diák. Akik még sosem kerékpároztak emelkedőn, azoknak jelenthet kihívás. Jellemzően például, ha Alföldi iskolások jönnek, akkor akad nehezebben teljesíthető szakasz. Akik kicsit sportosabbak, és van némi kerékpáros tapasztalatuk azoknak nem jelent különösebb nehézséget ez az útvonal.

Mit ajánlasz a résztvevőknek, hogyan készüljenek fel?

Biciklizéssel! Valamint gyakorolják a dombra való fel és letekerést. Ezen az útvonalon nem lesz csomagszállítás, így a felkészülésnek szerintem egy fontos része lesz, hogy mindenki kitalálja mi az a legkevesebb holmi, amivel végig tud menni. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy ez nem megy 5 perc alatt. A résztvevőknek sokszor ki kell majd lépniük a komfortzónájukból. Adott esetben nem biztos, hogy minden olyat magukkal tudnak hozni, ami a szokásos hétköznapi kényelemhez szükséges. Mindezek ellenére, hatalmas élménnyel jár amikor az ember felismeri, hogy mennyi minden fölösleges dolgot cipel magával az életben és mennyire kevés dolog kell ahhoz, hogy napról napra haladhasson a túrán előre.

Mik voltak a résztvevők visszajelzései? Mit szerettek a legjobban a résztvevők a túrában?

Nyilván a bánki strand az első helyen szerepel a beszámolókban, de emellett szeretni szokták Hollókőt is a falu különleges hangulata miatt. Ipolytarnócon mindenki meglepődik, hogy egy ilyen élményeket nyújtó hely szinte ismeretlenül megbújik a szlovák határnál. Az ottani programok egyike a 4DX mozi, ahol egy izgalmas időutazásban vesznek részt a gyerekek.

Mi a legizgalmasabb program az útvonalon?

A biciklizés, hát mi kell még? Majdnem minden nap lehet strandolni. Amikor nem egy tóban akkor a szállásokon, medencében. Illetve az első napot szokásosan egy várlátogatással indítjuk, ami máris kiszakítja az embert az unalmas hétköznapokból.

Mi a legérdekesebb látnivaló az útvonalon?

A Salgótarján melletti Baglyaskő Vár Természetvédelmi Központban található madárkórház az egyik legnépszerűbb programunk. Itt sérült, befogott vadmadaraknak biztosítanak terápiás kezelést. Én ezt mindenképpen ajánlom, valamint a Palóc Grand Canyont, ami a Páris-patak szurdokvölgyében terül el. Elképesztő hely, és alig tudnak róla az emberek. Egy keskeny szurdokban kell felmenni, miközben hatalmas sziklafalak magasodnak felénk az egyórás gyalogtúra alatt. Teljesen ismeretlen a legtöbb embernek, pedig a túra egyik legizgalmasabb látnivalója, szerintem.

Van valami gasztronómiai különlegesség az útvonalon?

A palóc konyháról mindenkinek a palóc leves jut eszébe. Van is lehetőség ezt megkóstolni, de a Bringás Vándortábor inkább a friss levegőről, a látnivalókról és a szabadban töltött időről szól.

Melyik a legjobb szálláshely az útvonalon?

Idén a szálláshelyeken változtattunk kicsit így mi is kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz például az új Csattogó-völgyi üdülőház, vagy a felsőtoldi szállás. Emellett én a bánki kempinget is nagyon szeretem. Nem tudok egyet kiemelni, de az biztos, hogy idén egy magasabb általános színvonal lesz a szállásokon, mint az előző években. Sajnos nem lesznek olyan kiemelkedő helyek, mint Hollókő volt, de az átlagos színvonal, ennek ellenére is garantáltan magasabb lesz.

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Vándortábor a vadregényes, hagyományőrző Őrségben

Vándortábor a vadregényes, hagyományőrző Őrségben

Simon Zoli útvonalfelelőssel beszélgettünk egy természetközeli útvonal lelkéről, az önismeretről és az autentikus élményekről.

Mi a kapcsolatod a területtel? Hogy lettél az őrségi útvonal felelőse?

Vas megyében úgy mondják, hogy én „gyütt-ment” vagyok, azaz nem született Vas megyei, és nem is született őrségi. Nekem az ügyhöz van kötődésem, ami a kerékpározás, illetve az, hogy szeretném megmutatni Őrség szépségét. Szerencsém van azzal, hogy találtam néhány embert, akik elfogadtak, és hajlandóak voltak együtt gondolkozni velem. Én pedig igyekeztem ezt az elfogadást tisztelettel kezelni, a született őrségiek véleményére koncentrálni, és nem megmondani „kívülről” a tutit.

Elkezdtünk gondolkozni azon, hogy Őrséget hogyan lehetne bekapcsolni a kerékpáros világba, és onnantól kezdve gőzerővel dolgoztunk azon, hogy ez az útvonal bekerüljön a vándortábor programba.

Valahogy az az élettapasztalatom, hogy közösen mindig messzebbre jutunk el, mint önállóan, így az útvonalat azokkal együtt terveztük meg, akik ott élnek.

A MAKETUSZ és a Bringás Vándor létezésének pillanatától fogva jelen vagyok a szervezésben, így részese vagyok annak a munkának, amelyben egyszerre találtuk ki nemcsak magát az útvonalat és a tartalmat, amit adhat, hanem összegyűjtöttük azokat a tulajdonságokat, amivel az egész program sikeressé vált.

Mióta vannak ezen az útvonalon Bringás vándortáborok? Miben fejlődött azóta a tábor?

Az első 6 útvonal egyike voltunk, és az idei lesz a negyedik évünk. Amikor először a tulajdonképpen önjelölt útvonalfelelősökkel kitaláltuk a Bringás Vándort, volt egyfajta pezsgő, alkotói jó hangulata az egésznek. Remélem ez a hangulat és lendület beleépült végül az egész programba is.

Tehát mi már elég régóta csináljuk ezt, így annyi előnyünk van, hogy már megvannak a kapcsolataink, és tudjuk, hogy kiket kell keresni – a partnereink pedig azt, hogy mi az, amit ők tudnak megtenni az útvonal és az ügy jóságáért.

Azt hiszem ebben vagyunk jók, hogy az elmúlt években megtaláltuk nemcsak a hiteles helyeket és a történeteket, hanem a hozzájuk tartozó hiteles embereket is. Pl. olyan ember tanítja meg a korongozást a gyerekeknek Magyarszombatfán, aki fazekasmester, ebből él. Van egy programunk, ami az őrségi hagyományőrzést mutatja be, és itt is egy elképesztően hiteles srác „vezényli le” az egészet. Vagy egy olyan „néni” mutatja be a Veleméri Szentháromság-templomot, aki naponta ötszázszor meséli el ugyanazt a negyedórás monológot, de mégis úgy tudja ezt előadni, hogy mind az ötszázszor beszippantja az összes embert, aki ezt végig hallgatja.

Mik az őrségi útvonal jellemzői?

Nyilván mindenki, aki ebben a programban részt vesz, azt szeretné gondolni, hogy az övé a legjobb útvonal – és bízom benne, versengés nélkül igaz is minden útvonalra ez. Az Őrségnek az útvonalon kívül is jó híre van. Egy bizonyos vágy motoszkál az emberekben, hogy ezt a helyet egyszer látni kell. És legyünk őszinték, ez a vágy sok esetben illúziókkal teli. A valósága sokkal emberibb és sok esetben sokkal hétköznapibb, mint ahogyan sokan gondolják.

Amikor elkezdtük kitalálni az útvonalat, és megadni a tulajdonságait, akkor mi pontosan ezeket a hiteles, értékes valóságokat kerestük – illúziók nélkül.

Ilyen valósága az útvonalnak az akár 10-15%-os emelkedők is. Az Őrség nem a könnyű útvonalak közé tartozik, cserébe viszont valódi élményt ad. Általában úgy jönnek ide a résztvevők, hogy egészen más tudásuk és elképzelésük van az Őrségről, és amikor a valósággal találkoznak, akkor az első élményt sok esetben a nem túl őszinte mosoly jelzi. Viszont a végére mindenki elfelejti ezeket az első „meglepetéseket”, és ha valami van ebben az útvonalban akkor az pont ez. Valami olyasmit képes adni, ami belülről kezd el dolgozni a résztvevőkben, formálja őket. Elkezd rájönni arra, hogy ki is ő maga, és mire képes akár egy útvonalbejárásával, akár egy közösséggel való együtt kerékpározás során. Sokat dolgoztunk azért, hogy ennek az útvonalnak lelke legyen, és ezt szeretnénk átadni. És szerintem ez ennek az útvonalnak a legfontosabb sajátossága: lelke van.

Erről kaptatok valamiféle visszajelzést a résztvevőktől?

A gyerekek a vándortábor végén, egy hét élmény után képeslapot írnak saját maguknak, amit szeptemberben, az iskolakezdés után kapnak meg postán. Ezekben az üzenetekben elképesztően jól megfogalmazott mondatokban, gyönyörűen visszajön az, hogy ez a „lélekvándorlás” igenis működik. Vagy amikor az tábor végén felszállnak a vonatra, és az öröm keveredik bennük az elválás szomorúságával, szintén azt szoktuk látni, hogy megvalósult mindaz, amit célul tűztünk ki.

Van kedvenc útszakaszod?

Igazából az egész útvonalat nagyon szeretem, de ha valamit ki kell emelni, akkor azok az érintetlen, végtelen, ősfás erdők. Sok szakasz erdei, döngölt, kavicsos utakon halad, ez egy visszatérő elem az útvonalon, és ennek valami elképesztő beszippantó ereje van. Tényleg félelmetes, amikor az ősfák között, a végtelennek tűnő erdőn keresztül tekersz. Van ebben valami nagyon szép, jó, magával ragadó is.

Van-e valami legendás hely az útvonalon?

Maga a táj, az egész hely egy legenda – és remélem, hogy az egész azzá válik. Nagyon bízom benne, hogy akik eljöttek, és végigtekerték ezt a kb. 220 km-t, azok legendaként emlékeznek erre a helyre, és arra, hogy milyen jó volt ez az egész. Azt remélem, hogy az emberek a lelkükben hazavisznek egy részt az Őrségből, ami tovább formálja a személyiségüket is.

Az Eurovelo 14-es útvonal több Bringás vándortábori útvonalat, többek között az őrségit is magába foglalja. Azt gondolom, ez is egy jó visszajelzés, hogy sikerült egy olyan útvonalat összerakni, ami megfelelt egy európai szintű kerékpáros turizmusnak is. Ha a Bringás Vándor program egészét nézzük, akkor ez nagyon jó jele annak, hogy akik ennek a programnak a kitalálásában és megvalósításában részt vesznek, tudtak olyan szemlélettel dolgozni, ami túlmutat a vándortáboron.

Mi a legizgalmasabb program az útvonalon?

Sok apró, pici történetünk van, ami értékessé teszi a tábort. Jellegzetes sajátossága az útvonalnak, hogy mindennapra jut egy-egy tó, amiben fürödhetnek a résztvevők. Azonban mégis az út melletti Kerka-patak az egyik legnagyobb élmény számukra, és innen kell mindig kikönyörögni a gyerekeket, hogy továbbmenjünk, mert még van más program is. Az egyik szálláshelyen megtapasztalhatnak valami egészen egyedit, hiszen lehetőségük van egy jurtában aludniuk. Nádasdon saját maguk süthetnek kürtőskalácsot. Őszintén, inkább égetnek, és nem sütnek, de egy sem maradt még meg, imádják a gyerekek. De az izgalmak közzé tartozik az is, hogy kizökkentjük a résztvevőket a komfortzónájukból, ami egy idő után belső élménnyé válik.

Milyen hatással van a természetközeliség a részvevőkre?

A természetközeliségnek van egy ritmusa, amitől lelassul az ember. Kiszakadsz abból a világból, amiből felszálltál a vonatra. Az első este pánikreakció fogja el a gyerekek, hogy nincs konnektor, és így le fog merülni a telefonjuk. Aztán amikor a 7. napon beállnak Oszkón egy csoportképre, a fele résztvevő azt se tudja, hogy hol van a telefonja.

Én abban hiszek, hogy ha személyre szóló, mélyreható élményt tudunk adni a gyerekeknek, akkor megnyílnak, átkapcsolnak erre az életérzésre és az itt és most jelenét fogják élvezni. Mi is ezt éltük meg gyerekkori táborainkban, és most ezt szeretnénk biztosítani a bringásvándorok számára is.

Miért gondolod, hogy az őrségi bringás vándortábor az életed legjobb hete lehet?

Azt gondolom, hogy nem az őrségi útvonal lehet életed legjobb hete – bár bízom benne, és sokat dolgozunk a dobogós helyekért. Az a döntés lehet a legjobb, hogy bevállalod: kilépsz a komfortzónádból, a megszokásaidból, amiben élsz, és ezt egy közösséggel, saját magadra figyelve teszed meg a Bringás Vándortáborban.

Szerintem nem lehet különbséget tenni az útvonalak között, ilyen értelemben mindegyik útvonal a legjobb heted lehet. Az a jó döntés, hogy belevágsz. Az, hogy utána az Őrségbe jössz, vagy a Felső-Tiszára, vagy esetleg a most induló új útvonalakra mész, az már egy következő szintje a történetednek. Mi az Őrségben itt leszünk és mint a lépcső melletti korlát: segítünk az utadon.

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Interjú a vértesi vándortáborról Bodrogai Lászlóval és Magyar Diával

Interjú a vértesi vándortáborról Bodrogai Lászlóval és Magyar Diával

A vértesi csodavilágról, a vándortáborban szerzett sportélményekről és a kulturális programokról kérdeztük Bodrogai László és Magyar Dia útvonal felelősöket.

Milyen kötődésetek van a biciklizéshez?

Laci: 36 éves koromban elszakadt az Achilles-ínam, és rehabilitációként azt javasolta az orvosom, hogy komolyabban biciklizzek, a futást és a focizást pedig hagyjam abba. Ezután egész egyszerűen nekiálltam a Vértesben biciklizni, ami azóta is töretlen. Szerencsére több ezer kilométert tudok tekerni minden évben elsősorban trekkinggel és országúti biciklivel. Az utóbbi években pedig jóformán már csak országútizom, ahol Diával biciklizünk együtt nagyfiammal kiegészülve.

Dia: Amikor 3 éve elkezdtem Lacival együtt dolgozni, akkor általa kerültem bele a biciklizésbe. A Velencei-tóval kezdtünk, majd 2-3 alkalom után ültem először országúti biciklin, és rájöttem, hogy számomra ez mindennél jobb dolog. Úgyhogy azóta – ahogy Laci is mondta – együtt biciklizünk.

Mi a kapcsolatotok a területtel? Hogyan lettetek az útvonal felelősei?

Laci: A Gerecse-Vértes-Velencei-tó útvonal 250 km hosszú, ha mindent beleveszünk, és mi a kellős közepén élünk, Csákváron. Körbe bicikliztetjük a gyerekeket Vértesen, és úgy jutunk le a Velencei-tóra. Ez a legszebb hely a világon! Nagy csoda itt élni, mert őrület ez a látványvilág. Annyit tudsz itt biciklizni, amennyit csak akarsz.

Dia: Tavaly volt nálunk először Bringásvándor, akkor 25 turnust fogadunk. Eddig mindegyik maximális létszámmal indult el, és szerencsére idén is nagyon nagy az érdeklődés iránta. A gyerekek élvezték a túrát, így mindegyik nagyon pozitív élményként maradt meg.

Mik az útvonal jellemzői?

Laci: Mindenkinek tudnia kell, hogy ez nem egy könnyű túra. Mindennap van egy 10 %-os emelkedő, és értelemszerűen lejtő is van benne, de azokat a hegyeket meg kell mászni. Nem olyan hosszúak a szakaszok, napi 30-60 km között tekerünk. Egy lankás-dombos vidékről indulunk, de hamar beérünk a hegyek közé, és ez tart is az utolsó előtti napig. Ez egy gyönyörű útvonal, amelyen a gyerekek 4 napon keresztül mennek a Vértesen belül, aztán 2 napot a tó körül töltenek, és ha szerencsésen jó időnk van, akkor kistrandolhatják magukat.

Mit ajánlotok a résztvevőknek, hogyan készüljenek fel?

Laci: Alapvetően ügyesek a gyerekek, felkészültek, és látjuk azt is, hogy elég erősek hozzá. Azonban a tábor előtt biciklizzenek minél többet, mert nagyon fontos, hogy ne kanapébiciklisták legyenek. Az is megoldás, ha sokat sétálnak előtte, de inkább tekerjenek, hogy hozzászokjanak. A biciklitúra nagyrészt az erdőben halad, így az erdő szabályait is be kell tartani, ezekre figyelni kell.

Van kedvenc szakaszotok az útvonalon?

Dia: A legszebb rész egyértelműen a Fáni-völgy, egy gyönyörű erdős rész Vértes belsejében, ugyanakkor itt nincs térerő, úgyhogy vadregényes is egy picit. A túra végén Csákvárról biciklizünk le a Velencei-tóra, itt már a gyerekek szeme előtt lebeg, hogy végre jön a fürdés meg a pihenés a nagy dombok után. Nagyon szeretjük a Csákvár-Csókakő szakaszt is, ami a csákberényi borúton halad végig a Vértes közvetlen lábánál, és onnan is lenyűgöző a kilátás. De tulajdonképpen az egész túra úgy lett kialakítva, hogy a kedvenc szakaszaink mind benne vannak, és próbáltuk élvezhetővé tenni a kirándulást.

Laci: Igen, ezért mondjuk, hogy ezt mindenkinek látnia kell. Szerencsések vagyunk, mert Magyarország közepén helyezkedik el az útvonal, így bárki számára elérhető. Mi is itt élünk, és nap mint nap bejárjuk ezeket a szakaszokat.

Mik voltak a résztvevők visszajelzései? Mit szerettek a legjobban a túrában?

Laci: Meglehetősen jó visszajelzések érkeztek. Ami mindenkinek nagyon tetszett az értelemszerűen a Velencei-tó és a vadregényes Vértes. Az útvonalon két nagyhírű, sokszoros díjnyertes cukrászda is van, amit a gyerekek meg tudnak látogatni, és válogathatnak a rengetek fagylaltíz közül. Az egyik a csákvári Csuta Cukrászda, a másik pedig a lovasberényi Hóman Cukrászda, amiket jószívvel ajánlunk. Emellett a túravezetőink is nagyon jók, szuper intelligens és kedves emberek.

Mik a legérdekesebb programok és látnivalók az útvonalon?

Laci: Nagyon nagy siker volt tavaly a csákvári pusztabuszozás, melynek során hatalmas lovaskocsin nézhetik meg a gyerekek az ország egyik legnagyobb szürkemarha és vízi bivaly gulyáját, illetve Csákvár nevezetességeit. Emellett a Csókakői vár jelenleg az egyetlen látogatható vár a Vértesben, de Majkot sem szabad kifelejteni, ahol több Szent-György vonal is található. Itt volt Magyarországon az egyedüli Kamalduli szerzetesrend, melynek tagjai évente csak kétszer szólalhattak meg, így „néma barátoknak” hívták őket. Az ottani cellaházakat, illetve az egész kolostor rendszert is meg lehet nézni, amit nemrég újítottak fel. Emellett a Velencei-tónál Pákozdon található a világ legnagyobb, 13 méter magas huszárszobra a „Miskahuszár”.

Miért gondoljátok, hogy a Vértes bringás vándortábor az életed legjobb hete?

Laci: A válasz nagyon egyszerű. Ez egy csodavilág. A természeti környezet, ami itt megtalálható a hegyekkel és a tóval, egészen szenzációs. Akik nem ilyen környezetben élnek, azok is jöjjenek ide, és tapasztalják meg, hogy milyen szép ez a táj.

Dia: Az egészet úgy tudnánk összefoglalni, hogy itt egy hét alatt kapsz sportot, kultúrát, élményt, strandolást, és mindent, amit csak el tudnak a gyerekek képzelni egy nyári tábor kapcsán. Ezeken kívül pedig nagyon sok saját programban is részt tudnak venni, így mindenki felejthetetlen élményekkel távozik.

Laci: Olyan komplex csomagot állítottunk össze, ami biztosítja azt, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Arra törekedtünk, hogy a sportélményen túl kulturális élményt is nyújtsunk, hiszen mi magunk is ebben a világban dolgozunk. Így minden egyes napba belecsempészünk valamilyen kulturális elemet is a programba.

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Interjú Kirilla Lászlóval, a bükki vándortáborról

Interjú Kirilla Lászlóval, a bükki vándortáborról

A Bükki Bringásvándor-tábor útvonal felelősét, Kirilla Lászlót kérdeztük az elmúlt évek tapasztalatairól és arról, hogy mire számíthatnak idén a diákok a vándortáborban.

Van személyes kapcsolatod a területtel? Miért pont ennek a területnek lettél a felelőse?

Természetesen van. Itt lakom Bükkszentkereszten, ahonnan a túra indul. Napi rendszerességgel kerékpározok, úgyhogy jól ismerem a területet. Azon felül, hogy nagyon szép, azért is jó, hogy innen, 600 méter magasról indulnak a csoportok, mert így megspórolnak egy nagy emelkedést és helyette rögtön a Bükk-fennsíkon kezdik a tekerést. Az Aggteleki- hegység kicsit messzebb van, de ennek ellenére oda is sokat járunk kerékpározni.

Mik a jellemzői a bükki útvonalnak?

Mivel a Bükk Magyarország legnagyobb átlag magasságú hegysége, így sok az emelkedő ezen az útvonalon. Az első két nap van a legtöbb szint, a harmadik nap kilométerben a leghosszabb de sokat gurulunk lefelé. Ez átvezetés a Bükk hegységből az Aggteleki-karsztba. Aki az első három napot teljesítette büszkén “hátra dőlhet” bringáján és élvezheti az utolsó két nap könnyed lankáit. Az első két napon vannak dózerutak és erdei ösvények , de az útvonal kilencven százaléka aszfalton vezet.

Milyen felkészülést ajánlasz a résztvevőknek a vándortáborra?

Előírás, hogy minden csapat egy felkészítő túrán vegyen részt a táborszervező tanárokkal. Itt kiderül, ki hogy bírja, ki mennyire biztosan tud biciklizni. Ettől függetlenül, amikor átadjuk a kerékpárt mi is tartunk egy 1 órás oktatást a gyerekeknek, a váltók és a fékek használatáról, illetve hogy hogyan vegyék az emelkedők és a lejtők adta akadályokat az út során. A Bükkben fontosabb ez a tudás, mint pl. az Alföldön. Az oktatás főképp azoknak hasznos, akiknek nincs nagy tapasztalata a lejtőkkel és emelkedőkkel.

Mik voltak a résztvevők visszajelzései erről az útvonalról? Milyen régóta vannak ezen az útvonalon bringás vándortáborok?

Idén lesz 3. éve, hogy ezen az útvonalon vándortábort rendezünk. Az elmúlt két év tapasztalata alapján kimondhatjuk, hogy népszerű az útvonal. Vannak visszatérő csoportok, akik mindkét évben a bükki vándortábort választották. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. Igyekeztünk változatos útvonalat és programokat összeállítani. Az első két napon sokszor van hiszti amiatt, hogy nehéz az útvonal, de mire végig csinálják ezt a 6 napot és egyre könnyebbé válnak a napok, a végén mindig nagyon jó szájízzel távoznak. A túránk egyik legfőbb hozadéka, hogy nagyon sok mindent megtanulnak a biztonságos kerékpár kezelésről a gyerekek.

Mi a kedvenc részed az útvonalon?

Természetesen a Bükk-fennsík a kedvencem. Ez a harmadik nap, amikor Répáshutáról indulva felmegyünk a Bükk fennsíkra. Egész nap 800-900 méteres magasságban kerékpározunk A fennsíkon töltjük az egész napot, ez a leglátványosabb főleg, azok számára akik szeretik az érintetlen tájak és az erdők látványát.

Mi a legizgalmasabb program az útvonalon?

Talán a Jósvafői cseppkőbarlang meglátogatása. Nem sok gyereknek adatik meg ez az élmény. Ezen kívül a Bükk-fennsík, amit már említettem az előbb, az teljes mértékben magáért beszél. Több kilátó pontot is érintünk, ilyenek például a sziklakilátók: Három-kő és Látó-kő. De a gömörszőlősi kézműves délelőtt is sokak kedvence.

Van-e valami legendás hely az útvonalon?

Rögtön, ahogy Bükkszentkeresztről kitekerünk, felkeressük a gyógyító köveket. A legenda szerint aki ráül ezekre a kövekre, kigyógyul betegségéből .

Bükkszentléleken van a Pálos kolostor rom, ami Magyarországon talán a 2. legjobb állapotban lévő kolostor együttes. Ehhez fűződő érdekesség, hogy 2012-ben egy feltárás során a temetőben egy férfi sírjára bukkantak, aki gyermekét óvón átölelve volt eltemetve. Ez a temetkezési forma szokatlannak számított akkoriban. Jellemzően arccal lefelé temették el az embereket, az apát azonban arccal észak felé fektették sírjába. A férfi kilétét a mai napig rejtély övezi.

Az idei év nagy újdonsága lesz, hogy Bükkszentléleken egy jurta táborban lesz a szállásunk. A panziók után különleges élmény lesz a tradicionális kör alakú jurtában aludni.

Impresszum

MAKETUSZ
9700 Szombathely,
Berzsenyi D. tér 1.
Iroda: 1124 Budapest,
Apor Vilmos tér 20.
Adószám: 18877410-1-18
Email: info@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5002

Kapcsolat

BringásVándor
bringasvandor@maketusz.hu
Telefon: +36 20 515 5302 - Munkanapokon 8:00 és 17:00 között
Osztálykirándulás
osztalykirandulas@maketusz.hu
Képzés
info@bringasuli.hu

Iratkozz fel a hírlevelünkre!